sasszem

5. nap

Mivel már eléggé untam a négy falat, elmentünk Szentendrére andalogni egyet. Továbbra is homály minden, főleg a távoli dolgok, de létezni azért lehet így, bár kicsit zavaró. Mondanám, hogy meg lehet szokni, de nem az a cél. A nap nem sütött, nem is vettem napszemüveget, nem zavart a fény. Talán ez volt az első olyan nap, amikor nem fáradt el a szemem, fájdalmat már az előző nap se éreztem. Azért elég csodálatos dolog ez: leégetik a szemed felszínét, és pár nappal utána már vígan nézelődsz. Elég varázslatos. 

Kezembe vettem a műtét óta árválkodó Asimov összes első kötetét. Folyamatos olvasásra még nem volt alkalmas a szemem, kicsit, nagyon kicsit összefolytak a betűk - nem is az összefolyás a jó szó, inkább a kontúrok voltak életlenek. Inkább nem erőltettem a könyvolvasást, viszont megnéztünk egy filmet. (!) Na jó, a végére azért néha félszemmel kellett néznem, de valószínűleg már álmos is voltam. 

Ja, és persze nem bírtam ki, megmostam a hajam. Ilyen körülményes hajmosásom még sose volt, valószínűleg nem is lesz. Nem egyszerű végig úgy egyensúlyozni a zuhany alatt, hogy ne érje víz a szemem, de a sampon is rendesen be legyen dörzsölve, aztán a balzsam se folyjon le. Megoldottam. Borzalom belegondolni, hogy ha betartom az előírásokat, még mindig zsíros hajjal üldögélnék. Brr.

Kissé körülményes volt a hajmosás.

6. nap

Reggelente rosszabbul látok, mint esténként. Ha felkelek, sokkal homályosabb minden, idő kell, mire megszokja a szemem, hogy fókuszálni kell. A betűk is könnyebben elfolynak a monitoron. Ami viszont érdekes, hogy sokszor élesebben látom a kijelzőkön, monitorokon lévő dolgokat, mint a valóságot. 

Ezen a napon már minden probléma nélkül néztem sorozatokat, még egy tohu-s cikket is be tudtam fejezni. Na meg blogolni. 

Este viszont megtörtént, ami nyilván senki mással nem történhet meg. Én vagyok a lány, aki képes olyan ügyesen sört inni, hogy az belefröccsenjen a (viszonylag) frissen műtött szemébe. Egy hétig nem érheti még víz se, nemhogy sör... Abban bízom, hogy mivel lassan az egy hét végén járunk és kimostam műkönnyel, nagy bajom nem lesz. Ez a vizes dolog se úgy működik, hogy amikor az orvos azt mondja, attól a pillanattól mehet víz a szembe, de előtte öt perccel még ártana. 

7. nap

Eljött az egyhetes kontroll ideje. Amikor kiballagtam a villamoshoz, megdöbbenve tapasztaltam, hogy full HD-ben látom a világot. Annyira csodálatos! Mást se csináltam a villamosút alatt, csak nézelődtem. Közelre még nem látok tökéletesen, de a vizsgálaton azt mondták, ez normális, először a távoli látás javul, utána a közeli.
Mértek szemnyomást - az egyik legviccesebb vizsgálat a világon. Konkrétan belefúj egy gép a szemedbe, és hiába számítasz rá, akkor is ugrasz egyet. :D Olvastattak, hát az egynapos kontrollon jobban ment, de így is 95 és 85%-ot állapítottak meg látásélességnek, és megnyugtattak, hogy ez jobb lesz még. Új szemcseppet írtak fel az eddig használt Tobradex helyett, innentől Flucont fogok csepegtetni napi ötször a következő kontrollig, ami március 23-án lesz.
Minden rendben van, szépen gyógyulok. Már sportolhatok, de uszodába vagy fürdőbe még nem mehetek három hétig. A szememet is megmoshatom már tiszta vízzel - ettől rendkívül boldog vagyok! Az van, hogy ha az ember napjában többször is mindenféle dolgokat csepegtet a szemébe, azok egy része lefolyik a szempillájára és rászárad. Eddig nem nagyon volt hatásos ellenszerem, mert ugye lemosni nem tudtam, mert víz, úgyhogy jobb híján kézzel próbáltam lekapargatni néha, de esélytelen volt a küzdelem, a szempilláim pedig úgy összeálltak, mintha hajlakkal fújtam volna be őket. Sminkelni nem javasolt még egy hétig, de toltam egy kis púdert az arcomra. Egy hétig nem kentem rá semmit, actonikot se, pedig azt hetente egyszer-kétszer szoktam. Ennek hatására csodás zsíros lett a bőröm, most már muszáj elkezdenem kezelni.

A továbbiakban nem fogok naponta beszámolni az állapotomról, majd csak az egyhónapos kontroll után. Így bő egy héttel a műtét után azt mondom, hogy nagyon keserves volt az eleje, de totál megérte. Aki úgy dönt, hogy belevág és PRK-zik, az készüljön fel rá, hogy az első két-három napban akkor jár a legjobban, ha nem csinál mást, csak alszik. Hiába a fájdalomcsillapító, az idegentest érzés megmarad, tényleg át kell aludni.
Nem bánom azt se, hogy a PRK-t választottam a FEMTO helyett, ez a lebennyel macerálás kicsit félelmetesen hangzik utólag.

Zárásként belinkelem a klinika PRK-t bemutató egyperces ismertetőjét.

737 nap

jaj hát közben történnek ám más dolgok is, nem csak a szemem világáról tudok nyígni. Szépen csendben átléptünk a harmadik közös évünkbe foxszal. ^_^ Ami wow. Nem tűnik úgy, hogy ilyen régóta együtt vagyunk, még mindig van egy csomó dolog, amit el kell mesélnem neki, amit együtt kell csinálnunk, amit közösen kell kipróbálnunk, ahova együtt kell elmennünk, amit át kell élnünk. Olyan jó érzés, hogy mellettem van, mellettem szuszog éjszaka, elviseli, ha szánkózok a hátán vagy megrágom a fülét, támogat, szeret és megpuszilgat, mosolyog, ha találkozunk, és nem tesz úgy, mintha tudná, hogyan kell vigasztalni, ha egyszer nem tudja, de azért igyekszik. Gyakran nem vagyok benne biztos, mivel is érdemeltem ki. Mert igen, megtaláltam a legőrültebbet az mtt-ben, de ostoba szar lettem volna, ha az ismeretlentől való félelem miatt elszalasztom - mert kiderült, hogy nekem ő a legeslegjobb. Határoztatlan ideig nem kell más, még mindig. 

Nem is tudom, van-e értelme ezt tovább ragozni. Ránézek és mosolyognom kell, mert annyira szép és annyira szeretem. 

Szeretnék még sok szép évet, mert még nagyon sok dolgunk van együtt.

gyógyulás vol. 2

Megnyugtató, ahogy egyre veszem lejjebb a nagyítást a képernyőn. Ha lassan is, de javul a látásom.

Tegnap a 3 napos kontrollon semmi különös nem történt, megállapították, hogy egyenetlen a hámréteg, de már ki lehet venni a lencséket. (halleluja!) Ehhez érzéstelenítő cseppet kaptam, majd egy csipesszel kiszedték. A látásom azonnal le is romlott, még homályosabb lett, mint lencsével volt. Nem baj, már nagyon zavart, örültem, hogy kiszedték. 

Este elmentem ihb-re, de vagy túlerőltettem magam napközben vagy a lencsétlenség bezavart, de borzasztó száraz volt mindkét szemem, az egyik folyamatosan szúrt, és hiába csepegtettem, nagyon rossz volt. Nem is maradtunk sokáig, egy sört megittam - azt is csak félve, mert szárítja a szemet. Rokkant vagyok, na. 

4. nap. 

Apróságokon veszem észre, hogy lassacskán jobban látok. Ahogy fent is írtam, egyre kisebb betűket tudok monitoron olvasni. A telefonom kijelzőjét már minden probléma nélkül látom. A cukrászdában már el tudtam olvasni a sütik neveit - két napja még nem. Tegnap megnéztem egy részt a The Leftoversből. Egy egész sorozatrészt! 

Már csak napi 3szor kell cseppentenem a mostani szemcseppel, kedden pedig újat kapok. Műkönnyet igény szerint használhatok, ami azt jelenti, hogy ma megvettük a második dobozt, mert kedd óta majdnem teljesen elfogyott. 

Elmentünk Tolkien Klubra a pulcsimért, amit rendeltem, az Oktogonig sétáltunk. Néha kicsit elkeseredek, mennyire homályos a parlament a margit hídról, alig tudom elolvasni a nagyobb feliratokat is, máskor meg örülök, mert tudom, hogy ez csak jobb lesz, és már most sokkal jobb, mint a műtét előtt volt vagy akár pár napja. 

Igazi idegölő türelemjáték ez.

gyógyulás

Két nap tömény szenvedés és rengeteg alvás után ma reggel úgy ébredtem, hogy hiába vártam, nem jött a szokásos fájdalom, képes vagyok nyitva tartani a szemem, és ha homályosan is, de látok. Most giganagyra állított betűkkel írok, kicsit homályos így is, meg nem tudom, meddig bírja a szemem, de megpróbálok nagyjából beszámolni a történtekről.

a nagy nap - 0. nap

A műtét napján elkövettem azt az ostobaságot, hogy elkezdtem prk műtét utáni tapasztalatokat olvasgatni a neten, és megbizonyosodtam róla igen hamar, hogy meg fogok vakulni, megkínoznak, még rosszabb lesz a szemem, mint volt, kettős látásom lesz egész életemre és sötétben nem fogok semmit se látni. Miután vinnyogtam egy sort foxnak, kénytelenek voltunk elindulni, mert közeledett az időpont. Útközben felszedtük Esztit, és hármasban érkeztünk a klinikára. Betessékeltek a műtétre várakozós recepcióra. Megkaptam a beleegyező nyilatkozatot, amit átolvastam, aztán vittek is vizsgálatra. Belefotóztak a szemembe, hogy okés-e a szaruhártyám, meg néztek azt hiszem egy gépes dioptriamérést, aztán olvasgathattam tovább a nyilatkozatot. Épp elkezdtük a részletfizetést megbeszélni, amikor egy doktornő magával vitt és táblát kellett olvasnom: a jobb szememre állítólag jobban láttam, mint az előző viszgálatkor. Elmondta, hogy maga a műtét 3 perc, minden oké lesz, csak majd ne mozogjak. Visszamentem a többiekhez, kaptam egy xanaxot, kitöltöttük a papírokat, fizettünk, aztán pár perc múlva hívtak, hogy menjek, cseppentenek a szemembe. Meg is indultam, azt hittem, még utána visszamehetek foxhoz, úgyhogy el se köszöntem, erre kiderült, hogy a-a, itt már műtétre előkészítés történtik. óshit. Kaptam cseppeket, hajhálót, köpenyt, a cipőmre is, aztán vártunk. A nővérke, aki beöltöztetett, kedves volt és csupa megnyugtató dolgokat mondott, plusz hatott a nyugtató, úgyhogy egész lazán vártam, hogy szólítsanak. 

Amikor ez tényleg megtörtént, elég fura érzés volt realizálni, hogy bármennyire elbagatelizáltam én ezt a dolgot, itt egy konkrét műtét fog történni. Lefektettek az asztalra, elrendezték felettem a műszert, szóltak, hogy ne mozogjak, aztán talán még cseppentettek a szemembe, ezt nem tudom pontosan, de utána elkezdték lekaparni a szaruhártya felületét. Nem igazán éreztem, de nem volt jó érzés. A látásom homályosult, és maga a tudat se kellemes. Kérték, hogy nézzek középre, azt se tudtam sokszor, hova nézek éppen. Tényleg nem tartott sokáig, de örültem, amikor vége lett. Ekkor jött a lézer, az kismiska ehhez képest.  Egy zöld pöttyöt kellett néznem, a lézer beindult, a pötty helyett már csak csíkokat láttam. A legrosszabb az volt, amikor megéreztem a saját szaruhártyám égett szagát. Teleöntötték a szemem fertőtlenítővel, rácsapták a védő kontaktlencsét, aztán viszontlátásra, következő szem. Tényleg nagyon gyorsan történt minden. 

Mikor mindkét szemmel megvoltunk, én alig mertem kinyitni. Homályosan, de tök jól láttam. Megnyugtattak, hogy ez ennél csak jobb lesz. Lőttek rólam egy fotót (miért???), aztán mehettem utamra. 

A hazaúton élveztem, hogy látok. Mivel még hatott az érzéstelenítő, sokat kellett pislognom, mert az ember képes elfelejteni. Kiváltottuk a szemcseppeimet, aztán mentünk is haza pihenni. Aznap szinte nem is volt semmi kellemetlen tünet - ha kicsit homályosan is, de jól láttam, még chatelni is tudtam a telefonomról. Az egyetlen mellékhatás, hogy két telefonbeszélgetésre estére már nem tudtam visszaemlékezni. Kiderült, hogy ez a xanax egyik mellékhatása. Az éjszaka nyugodtan telt, már kezdtem is szerencsésnek érezni magam, hogy ennyivel megúszom. Aha. 

1. nap

Ahogy kinyitottam a szemem, elkezdett ömleni a könnyem. De folyamatosan. Egész nap. Nyitva csak másodpercekre bírtam tartani, fájt és csípett, tortúra volt a napi 5 cseppentés is. A nap nagy részében aludtam, és igazi kínszenvedés volt elmenni az egynapos kontrollra. Egyedül nem tudtam volna, Eszti jött a megmentésemre. Mint egy drogos celeb, akit most visznek az elvonóról, úgy néztem ki szerinte. Hát úgy is éreztem magam. Nehezen bírtam elképzelni, hogy a vizsgálaton rá bírnak venni arra, hogy olvassak a tábláról, de sikerült. Nem volt könnyű a könnyáradat alatt fókuszálni. Belenéztek a szemembe, szépen hámosodik, holnap már jobb lesz, tv-zni is fog tudni, de a ma éjszaka még keserves lehet. Hát jó. Hazaszenvedtük magam, aztán aludtam is tovább. Éjjelre bekaptam egy altatót, mert annyira szúrt a szemem, hogy nem tudtam elaludni tőle. Amikor pár másodpercre ki bírtam nyitni, akkor tökéletesen élesen láttam. 

2. nap

Vártam én a tv-nézést, de csak nem voltam rá képes. Továbbra is alig bírtam nyitvatartani a szemem, úgyhogy aludtam vagy Csáth Gézát hallgattam hangoskönyvben. Este kimentem foxszal a ház mögötti cukrászdába, hát kellemetlenebb élmény volt, mint gondoltam. Mivel az első hámréteg összeért a szemem előtt, a látásom elhomályosult. Az utcán fedeztem csak fel, mennyire durván homályos minden. Sütiválasztásnál nem láttam a feliratokat, fel kellett mindent olvasni, és egyébként is zavart a fény, már otthon akartam lenni. 

Egész nap olyan érzésem volt, mint amikor rosszul van berakva a kontaktlencse a szembe, full idegentest érzés, ami borzasztó. Legszívesebben megdörzsöltem volna a szemem,de azt nem lehet. Hozzá se érthetek egy hétig. Alvásnál megint betoltam egy altatót, mert féltem, hogy annyira zavarni fog ez az érzés, hogy nem tudok aludni. Valamiért viszont sokáig forgolódtam, altatóval is nehezen aludtam el. És hol maradt a jól megérdemelt tv nézés? Hát sehol. 

3.nap

Azaz ma. Az, hogy egy ilyen hosszú posztot megírtam, elég nagy csoda. Reggel alig mertem kinyitni a szemem, nehogy fájjon, de hálistennek semmi. Nem fáj, és bár továbbra is homályosan, de látok. Sose hittem volna, hogy ilyen öröm lesz az, ha folyamatosan nyitva bírom tartani a szemem. Mivel eléggé unalmasan telt ez a pár nap, ma elkezdtem rendet rakni, mosogattam, és bekapcsoltam a laptopot. Gigabetűkkel, de tudok írni. Nagyjából olvasni is. 

Délután megyek a 3 napos kontrollta, ha minden jól megy, kiveszik a védőlencséket, és lassan elkezd élesedni a látásom. Keddre már értelmesen fogok látni, ha minden jól alakul. 

Amit biztosan tudok, hogy tök felesleges volt mások gyógyulástörténeteit véresen komoly műként olvasnom, mert tényleg tök máshogy gyógyul mindenki. Van, akinek alig vannak fájdalmai. Van, aki 5 nap után tud csak nyitott szemmel közlekedni.
Az elmúlt két nap borzasztó volt, nagyon vártam, hogy vége legyen. Ha innentől csak csendes gyúgyulásban lesz részem és semmi fájdalomban, akkor nagyon boldog leszek. 

úristen, ma műtenek

Eljött ez is, pár óra és megműtenek. Nem kifejezetten izgulok vagy félek, inkább izgatottan várom. Remélem nem fog semmi kellemetlen érni, nem fog fájni - bár le leszek zsibbasztva, szóval kétlem, de mivel még sosem lézerezték a szemem, fogalmam sincs, mire számítsak.

Mivel vállaltam, hogy részletesen beszámolok a műtét körülményeiről, elregélem, milyen korlátozások vonatkoznak a műtét előttre közvetlenül.

• Kontaktlencsét egy hete nem hordok már. Ez lencsefajtánként változó, a napi cseréjű lágy lencsére ez vonatkozik, de ha például olyan lencsém lett volna, ami folyamatosan a szememben van, akkor 3 hete abba kellett volna hagynom a használatát. 
• Tegnap beszereztem (na jó, foxot megkértem, hogy míg dolgozom+suliban vagyok, vegyen) illatmentes deót, ma ugyanis nem illatozhatok. 
• Bár ruhát még nem választottam, nem szabad kötött pulcsit vagy gyapjút viselnem ma, mivel ezek szöszölnek és nem móka, ha a műtőt szöszölöm össze. 
• Alkohol miniböjt. Műtét előtt egy nappal már nem szabad, és utána 3 napig szintén nem. Csudijó volt a tegnapi évfordulós vacsoránkon limonádéval koccintani. :D (sebaj, farsangon ittam előre is erre a 4 napra. Pénteken meg ihb, aznap már szerintem lehet.)
• Hajmosás. Muszáj ma hajat mosnom, mert műtét után egy hétig nem lehet, nehogy samponos víz érje a szemem. (Be akarok szerezni egy úszószemüveget, nem hiszem el, hogy azzal ne moshatnék hajat.) Amit kicsit nem értek, hogy illatos parfümöt nem használhatok, a samponra viszont nincs korlátozás e tekintetben. 

Műtét után egy hét, mire használhatóra beáll a látásom, azon jobban aggódok, hogy addig mennyire látok majd. 

8!

És igen, megvan a 8 km! A múlt heti szerencsétlenkedés után kellemes időben, kényelmesen futottam le a távot. Belegondolva nagyon durva, hogy ilyen sokat egyhuzamban most életemben először sikerült futnom, és nem haltam bele. Most azért érzem a lábaim, de nem volt olyan szenvedős edzés, mint a múlt heti. Úgy tűnik, nagyon sokat számít az időjárás is, a szembeszél nem kifejezetten előnyös. Ami kicsit zavar, hogy mostanában kimondottan forgalmas a margiszigeti futópálya. Olyan jó volt januárban futkározni, amikor alig volt kint valaki! Nyugodtan tudtam a saját tempómban haladni, most sokszor érzem magam csigalassúnak, miközben ezren megelőznek. 

8 km után

Elajándékoztam a kontaktlencse folyadékomat, és a mai nappal búcsút intettem a kontaktlencsének. Műtét előtt egy hétig nem lehet hordani - keddig még várhattam volna, de úgy vagyok vele, hogy holnap suliba meg munkába jó lesz a szemüveg is. Az egyetlen, ami fáj a lelkemnek, hogy MTT farsangon is szemüvegben leszek. Rendkívül autentikus jane austen korabeli lány leszek. 

Tegnap pedagógustüntetésen voltam. Másfél órát áztunk a szakadó esőben, mára meg is fájdult a torkom, de megérte. Rengetegen voltak, jók voltak a beszédek, és megintcsak azt éreztem, hogy egy jó ügy mellett állok ki. Egyébként meg elképesztően elkeserítő, ami ma a közoktatásban történik. Valamennyire az okj miatt érintett vagyok, még ha minimálisan is, de már az is elég durva, amit az én sulimmal művelnek. Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem most vagyok általános vagy középiskolás, és el nem tudom képzelni, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik most azok. Milyen felnőttek lehetnek így, hogy ellehetetlenítik a boldogulásukat már gyerekkorukban? Elkeserítő, de tényleg. 

Ami napok óta izgalomban tart, az nagy királyság lenne, ha összejönne. Pár nap, és kiderül. Ha pozitív választ kapok, akkor ihajcsuhaj de jó munkám lesz! Szurkoljatok plíz! :)

Ez történik a szemműtét előtt

Ha lézeres szemműtétben gondolkodik az ember, először talán azt érdemes átgondolni, anyagilag mennyi fér bele. Nagy különbségek vannak ugyanis a különböző eljárások árai között: ami kényelmes és gyors felépüléssel jár, annak az árát nyilván meg is kell fizetni. 

Több helyen is körbenéztem, mire megtaláltam az óbudai Optik-Med Sasszemklinikát. Úgy néztem, hogy árban máshol se kínálják olcsón a műtéteket, viszont náluk van lehetőség részletfizetésre, ami sok helyen nem opció. A műtétet teljes körű szemvizsgálat előzi meg, ez ingyenes, ha online jelentkezik rá az ember vagy kitölti az alkalmassági tesztet. Igazából nagyon bénának kell lenni ahhoz, hogy az embernek fizetnie kelljen ezért.

Feltételezem, hogy máshol is ezek a műtétfajták elérhetők.

1. PRK - ez a legolcsóbb, a gyógyulási folyamat ennél a leghosszabb: 6 hónap szemcseppezés, műtét után egy hét pihenő, és pár napig kellemetlen érzés lehet a szemnél. Műtét után kontrollra kell menni másnap, harmadnap, egy hét múlva, egy hónap múlva, majd fél évig havonta, végül egy évvel később. Ennél az eljárásnál a szaruhártya felszínén végzik a lézeres kezelést. Ára: 140.000 HUF/szem
2. FEMTO - duplaannyiba kerül, mint a PRK, de kényelmesebb: másnap lehet menni dolgozni, nincs kellemetlen érzés, 3 hétig kell csak csepegtetni. Ennél az eljárásnál két lézerrel dolgoznak, és a lézer egy védőlebenyt alakít ki, így teljesen érzéketlen területen kezeli a szaruhártyát. Ára: 245.000 HUF/szem

A klinika olyan, ahogyan az ember egy fizetős klinikát elképzel és amit elvár tőle: tiszta, kellemes, ügyfélbarát. A recepciósok kedvesek, az orvos bemutatkozik és mindenről tájékoztat, amit csinál, végig biztonságban érzi magát az ember. Az összes vizsgálat fájdalommentes, kivéve az utolsót, de az is inkább kellemetlen. Pupillatágítót csepegtettek a szemembe, amitől közelre nem láttam szemüveggel. Mikor elég tágnak ítéltetett a pupillám, következett a szemfenék-vizsgálat, ami nem lesz a kedvenc emlékem. Kitágított pupillánál az ember szeme nagyon érzékeny lesz a fényre. Ez a vizsgálat pedig konkrétan arról szól, hogy percekig erős fénnyel világítanak a szembe, és közben az utasításoknak megfelelő irányokba kell nézni. Nem egyszer éreztem azt, hogy ezt nem bírom, azt se tudtam, tényleg arra nézek-e, amerre kérik, mert elvakított a fény és nem éreztem, mozog-e egyáltalán a szemem. Nem volt túl kellemes, de túl lehet élni.

A pupillatágítás hatására aznap közelre nem nagyon láttam, és másnap is óriásiak voltak a pupilláim, bár akkorra már helyreállt a látásom. A legrosszabb az volt, hogy elmentünk vásárolni, és fel kellett olvastatnom foxszal a pici szövegeket, mert nem bírtam őket kisilabizálni, szétfolytak a szemem előtt.

Miután mindennel végeztünk, megkaptam a papírjaimat. Külön kiemelném, hogy nem csak az eredményeket, hanem az orvosi rövidítések jegyzékét is megkaptam, hogy értsem is, melyik eredmény mit jelent. Megbeszéltük a műtét időpontját és a műtétet követő kontrollok időpontjait, valamint a fizetési lehetőségeket, na meg a műtét utáni gyógyulási folyamat velejáróit. Innentől már csak ki kell várni a kitűzött napot. Elég nagy lehet a forgalom, mert leghamarabb 3 héttel későbbi időpontra tudtam volna menni, csak az nekem nem volt jó, így pár nappal későbbra írtak be.

Ahogy említettem, részletfizetésre is van lehetőség, egy kezesre szükség van mindenképpen. Két konstrukció közül lehet választani: vagy ugyanazt az összeget (PRK-nál 13.000 HUF/szem) fizeted 13 hónapig, vagy a kifizetsz egy nagyobb összeget (PRK-nál 49900 HUF/szem), és utána 10 hónapig fizetsz az előbbi megoldásnál kevesebb törlesztőt (PRK 10.000 HUF/szem). Én az utóbbit választottam, jobban megéri. Az én esetem annyiban speciális, hogy mivel határozott idejű munkaszerződésem van, nekem kell vinnem egy adóst magam helyett, plusz egy kezest. Egyikőjük se lehet egy háztartásba bejelentve velem.

Ami még fontos lehet, hogy a műtét után kapok majd igazolást, amivel a háziorvos ki tud írni táppénzre. Szükségem is lesz rá. 

Folyt. köv. a műtét után

London - day 04

Winter Wonderland! Újabb látványosság, amit még az utazás tervezgetése közben szúrtam ki. Először a metropolban akadt meg a tekintetem egy képen, amin jégszobrok voltak láthatók azzal a felirattal, hogy megnyitotta kapuit a Hyde parkban a Winter Wonderland. Utánaolvastam, és kiderült, hogy konkrétan a Magical Ice Kingdomról van szó, ami külön belépős attrakció, nem is kifejezetten olcsó, de én mindenképpen látni akartam. A honlapon azt javasolták, foglaljunk előre időpontot és vegyük meg a jegyeket, így kerüljük el a tömeget, úgyhogy péntek délután 3-ra szóló jegyekkel érkeztünk.

Nekem már maga a tény, hogy a Hyde parkba megyünk, az is elég bizsergős érzés volt. Az, hogy egy giga karácsonyi vásár is lesz ott, az egy hatalmas pirospont volt emellé. A(z egyik) bejáratot simán megtaláltuk, kértünk térképet a jegyeladós lánytól, és megindultunk. Maga a Wonderland ingyenes, csak bizonyos szolgáltatások kerültek pénzbe, mint a korcsolyázás, az óriáskerék, vagy az ice bar. Ez utóbbit kihagytuk, de pár héttel később Prágában volt hozzá szerencsénk.

Nem sokat nézelődtünk első körben, megkerestük az ice kingdomot. Kicsit korábban értünk oda, mint 3 óra, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis mi még kényelmesen végig tudtuk nézni a szobrokat, nem volt nagy sor a fotósnál, de pár perccel később elöntötte a tömeg a helyszínt.

A mókus igen népszerű motívum volt

Miután leadtuk a jegyeket és betessékeltek az előtérbe, mások példáját követve elkezdtünk rendesen felöltözni: sapka, sál, kesztyű. A -8 az -8 fok, ezen a hőmérsékleten tárolják a jégszobrokat. Ahogy beléptünk, meg is csapott a jeges levegő. Az első pillantásra látszott, hogy egy alapvetően hangulatos, de iszonyatosan felülárazott látványosságra érkeztünk. A jégszobrok szépen kidolgozottak voltak, de én arra számítottam, hogy sokkal több lesz belőlük. Fél óra alatt végig lehetett járni a kiállítást, bár az is igaz, hogy ennél több időt abban a hidegben egyébként se nagyon lehet eltölteni. A szobrok témáját se nagyon értettem, nem vágom, miért jó az, ha félelmetesnél félelmetesebb goblinokat mutogatnak a háromszázadik ugyanolyan mókussal. Mindezek ellenére én baromira tudtam élvezni, elvarázsolt minden egyes szobor, de valahol mélyen tudtam, hogy ez a látványosság alapvetően gyerekeknek szól, mi vagyunk csak ilyenek, hogy ezt a tényt leszarjuk. Én beálltam a sorba a gyerekek közé és lecsúsztam a nagycsúzdán, és ilyen jót még sose csúsztam. :D

Ha akartad és megvártad, amíg az előtted levők végigszerencsétlenkedik, rólad is készített a kihelyezett fotós képeket. Ez úgy ment, hogy a kijáratnál a pultos lányok a képedbe tolták a már kinyomtatott fotókat, hogy tessék, meg lehet venni. Ha már egyszer ki van nyomtatva, a francnak van kedve otthagyni. És ha már a kettő 10 font, az egy meg 8, akkor nyilván megveszed mindkettőt, mondván, hogy azon a két fonton már nem múlik. A fotós meg szerintem gyűlöli a munkáját és az a hobbija, hogy minél borzalmasabb pillanatukban kapja el az alanyait, mert esküszöm, nem nehéz rólam értelmes képet csinálni, na neki nem sikerült. Mindegy, van két iszonyat giccses előnytelen kép rólunk az ice kingdomból. :D

Csodás :D

Igazából a bent töltött fél óra után menekültünk is kifele, és bár addig azt hittem, hűvös van kint, szabályosan melegnek éreztem a kinti időt. Még szegény fotóapparatom lencséje is megsínylette, full bepárásodott, féltem is, hogy úgy marad.

ezek a manók nagyon félelmetesek voltak

most nem?

Gandalf, te vagy az?

még jéglánca is van a trollnak

A délután további részében végigjártuk a vásárt és meg kellett állapítanunk, hogy valójában az oktoberfest londoni kiadásában járunk. A legtöbb játék, amire fel lehetett ülni, német felirattal hirdette magát.

Igazi karácsonyi hangulatba hoz a sugárban vért fröcskölő fa.

Az meg a másik, hogy bár a wonderland egy része tényleg tüneményes karácsonyi vásár volt, a másik valami nagyon morbid: kísértetkastélyok, vért síró fák, a karácsonyi hangulat garantált.

A kakukk és a bajor férfi gigaszobra. Mozogtak és énekeltek. Igazi WTF élmény.

Volt azért magyar vonatkozása is a dolognak, a kürtős kalács népszerű helyszínnek tűnt. Egyébként nyilván minden borzasztó drága volt.

Nem ettünk itt, minek? Itthon bármikor vehetünk lángost meg kürtős kalácsot is.

Majdnem elcsábultunk egy sörre vagy forralt borra, de megláttuk, mennyibe került egy kis pohár, és úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk.

karácsonyfa

Mikor meguntuk az egész forgatagot, kisétáltunk a parkból és a Buckingham palota felé vettük az irányt. Odafele a legnagyobb felfedezés számomra az volt, hogy feltűnt, hogy nem csak járda és autóút vezet arra, hanem konkrétan homokkal felszórt lovassáv is! Wow.

Fox és a palota

Nekem a palota volt csalódás, ha lehet ilyet mondani. Valamiért azt hittem, nagyobb, és több része nyitott a turistáknak. Belegondolva nem is értem, miért hittem ezt. Ja és őrségváltás is elég ritkán van, napjában talán egyszer, mi pedig este értünk oda, szóval tök esélytelen lett volna látni egyet.

Jobb ötletünk nem lévén elindultunk gyalog az Elisabeth Tower felé. Útközben egy padon elmajszoltuk a lidlis péksütijeinket, és azon elmélkedtünk, mit is csináljunk. Abban maradtunk, hogy vacsorázunk a Victorián felfedezett hamburgeres helyen, aztán buszozunk egyet. Egy sörrel és hamburgerrel később már fent csücsültünk egy double decker felső szintjén az első ülésben. Vááá, annyira zseniális volt! Nem is volt kedvem leszállni. Nem volt konkrét célunk, egy random buszra ültünk fel. Elmentünk x megállóig, ahol már látszott, hogy eléggé eltávolodtunk a belvárostól, aztán visszabuszoztunk. Lehet, nem nagy dolog, nekem mégis az volt, hiszen kis gimis korom óta akartam ilyen buszon utazni. ^_^

A buszos kalandot követően visszavonatoztunk a szállásunkra, hogy a másnapi családi kirándulásra időben fel tudjunk kelni.

emancipált futó konyhatündér

7 km-nél tartok futás terén. A mai futás abból a szempontból volt csalódás, hogy ennél több nem sikerült. Valójában még bőven benne vagyok az ütemtervemben, de szerettem volna felülmúlni. Múlt héten is ugyanennyit futottam, annyi, hogy most egy minimálisan jobb eredménnyel, de majd' megdöglöttem. Bár úgy tűnt, igazi futóidő van, nagyon fújt a szél a szigeten, bármelyik oldalon is tartottam éppen. Feltételezem, ez is nagyban befolyásolta az eredményemet, plusz emellett túl is öltöztem, úgyhogy melegem is volt. (megjegyzés magamnak: 10 foknál már nem kell három réteg ruha.) Már 5 km után erősen szenvedtem, sőt, igazából végig nem esett jól a futás. Mire elértem a 7km-t, fájt minden lépés. Az oldalam nem szúrt konkrétan, de éreztem, hogy nyomás alatt áll az érintett terület és bármikor bedurranhat, és akkor vége. Amire mégis büszke vagyok, az az, hogy még ilyen körülmények között is teljesítettem legalább a múlt heti távot, és bár jólesett volna, nem álltam meg. Meg az vigasztal, amit egy futós blogon olvastam: a rossz futás is jobb, mint a semmilyen futás. 

Szokásos futósszelfi

Ma beindult a konyhatündér üzemmód nálam, főztem hagymalevest és rakott krumplit. ÉN! És finom lett mindkettő. Nyamm. Továbbra sem fogok rendszeresen főzni, de meguntam a kajarendelést, mert az is olyan, hogy a bejáratott helyekről eszünk, általában ugyanazt, és hiába finom, egy idő után unalmas. És holnap a munkahelyemen se kell ebédet vennem, jessz! 

Hagymaleves. Benne pirított kenyér és sajt.

A jénait karácsonyra kaptam és imádom!

Tegnap elvittem foxot randizni az Altairba. Olyan csodálatosan chilles volt fent fetrengeni a puha szőnyegen, finom teát szürcsölni, marlenkát eszegetni és csak úgy lenni és beszélgetni. Az meg pláne király, hogy én vittem a pasimat és nem ő engem, én találtam ki a helyszínt, és én is fizettem. Úgy meg tudják nyugtatni az ilyen dolgok a lelkemet, és tényleg egyenlőnek tudom érezni magam. Attól sajnos még odébb vagyok, hogy mindenféle segítség nélkül egyedül megálljak a magam lábán anyagi szempontból, de dolgozom rajta. Mostanában például szombatonként túlórázom, de keresek jobban fizető állást. 

A másik, amiatt ráfeküdtem a túlórára, az a hamarosan történő szemműtétem. Múlt hétvégén voltam kivizsgáláson, ahol megállapították, hogy teljesen rendben van a szemem azt leszámítva, hogy szarul látok, és egyébként műthető vagyok. Szóval pár hét, és szemüveg nélkül jobban fogok látni, mint valaha. :)  (úgy legyen.) Nem félek a műtéttől, már nagyon várom. Részletfizetéssel még én is be tudom vállalni. Majd beszámolok róla részletesen. Egyébként az olcsóbb verziójú PRK műtétet fogják rajtam végezni, ennek az a hátránya, hogy egy hétig pihenni kell utána, fél évig szemcseppezni, és főleg az elején nagyon sok kontrollra vissza kell menni. Nyilván van másik eljárás, ahol egy napot kell csak pihenni és hetet szemcseppezni, de az dupla ennyibe is kerül. A végeredmény ugyanaz, úgyhogy nem burzsujkodok.

futólány

2016-ra az egyik újévi vállalásom az volt, hogy elkezdek futni. Mindig is azt gondoltam magamról, hogy alapvetően szeretek futni - csak valamiért ritkán csinálom. Prágában néha Ralival eljártunk a sportpályára, de mikor összejött Karellal, nem volt rá ideje, én pedig egy-két magányos alkalom után nem éreztem kellő motivációt. A két éves ajtósis kollégistaság alatt jó, ha háromszor mentem futni a Városligetbe - pedig csak át kellett sétálnom a zebrán és már ott voltam. A Margitszigetre nyáron egyszer kimentem,  de annak se lett folytatása. Pedig gyerekkoromban sokat futottam, időnként versenyeken is indultam, gimnazista koromra ebből annyi maradt, hogy egyszer beneveztem a veszprémi Vivicittára, de a végén sétáltam. 

Szóval ebből mostanra lett elegem. Plusz hiába kezdtem el izmosodni a rollerezéstől, a folyamat nyár vége felé elakadt, hastájékon elkezdtem hízni, ami rettenetesen zavar és gyűlölöm. Meg abból is elegem lett, hogy várom a csodát, hogy egy reggel arra ébredek, hogy huss, végre bomba alakom van. 26 év alatt igazán megtanulhattam volna, hogy ez nem így működik. Így hát miután kipihentem a szilveszteri buli fáradalmait, elbattyogtam futócipőt venni. Következő nap pedig Bogival ketten nekivágtunk a szigetnek. 

A terv az, hogy minden vasárnap futok egyet. Oké, oké, nincs még vége a januárnak se, de eddig tényleg minden vasárnap futottam, pedig múlt héten a futósnapom reggelén még borzasztó másnaposan ébredtem egy kiváló veszprémi Vad Fruttik koncert után. A célom amúgy az volt, hogy év végére képes legyek lefutni egy szigetkört, ami 5300 m. Nagyon alulbecsültem magam, az egész éves célomat konkrétan múlt vasárnap teljesítettem. Hiába voltam már jobban addigra, egy nagyon nehéz futás volt, rengeteg holtponttal és iszonyatosan kellett küzdenem saját magammal, hogy ne álljak meg. Persze végtelenül büszke voltam magamra, amikor sikerült végigfutnom. 

Az új cél a 10 km. Beneveztem az áprilisi 10 km-es Vivicittára, addig rengeteg vasárnapom van még készülni. Nem gondolom, hogy nem fog sikerülni, ma már megvolt a 6km, és úgy álltam meg, hogy volt még bennem energia, csak nem akartam kockáztatni, hogy túlterhelem magam. És mióta elkezdtem futni, most először volt úgy, hogy élveztem minden lépést, nem volt nyűg, és úgy éreztem, tök hamar végeztem ez edzéssel. Persze még nagyon sok munka vár rám, mert hiába futok le 10 km-t, jó lenne valami értelmes eredménnyel végezni, mert egyelőre nem vagyok túl gyors, 8 perc 20 mp / km sebességgel haladok, ami elég gyengécske. Jelenleg majd' másfél óra alatt lenne meg a 10 km. 

Ja és nem mellékesen elkezdett csökkenni a pocakom mérete. Juhú!

Betörősztájl. Csodás, hogy 6 km után nincs is olyan döglött fejem.

tömegiszony

Igen, én vagyok a lány, aki elmegy plázázni, majd az első bolt és ruhapróba után inkább hazamenekül, hogy megrendelje webshopból a keresett ruhadarabot. Fúj, fúj, Westend hétvégén egy undormány, elönti az embermassza, mindenkibe beleütközöl, és idióta tinédzserek lógnak mindenhol. Olyan boldog vagyok, hogy én viszonylag későn találkoztam egyáltalán olyannal, hogy pláza. Arra sem emlékszem, hogy lettem volna valaha is csak úgy időtölteni ilyen helyen. Randit meg plázába ó fúj soha. Inkább elmenekülök. 

Biztos közrejátszott az is, hogy a héten nem túl sokat aludtam, tegnap szülinapi kocsmáztunk és hajnal fél 3kor értem haza, viszont ma bementem túlórázni. Nem is tudom, mit gondoltam, amikor kitaláltam, hogy munka után még shoppingolok. Azt mindenesetre elhatároztam, hogy inkább kiveszek szabadnapot a hét közepén, hogy elkerüljem a plázás tömegnyomort. De inkább maradok az online rendelésnél. 

Btw épp a jól megérdemelt Gambrinusomat iszogatom, ami még Prágából jött velünk haza, úristendefinom! Úgy irigylem a 2011-es önmagam, amiért minden nap decens cseh söröket ihattam. Lassan tényleg vissza kéne költözni a csehekhez...

London - day 03 (ami igazából nem is London)

Amikor kitaláltuk, hogy megyünk Londonba, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy bekattanjon az agyamba a gondolat:  ha már egyszer a szigetországban vagyunk, miért nem megyünk el Stonehengebe? A gondolatból késztetés lett, elkezdtem utánaolvasni. Stonehenge 136 km-re fekszik Londontól. Az internet szerint menetrendszerinti busszal bonyolult eljutni, kocsit bérelni pedig nem tudtunk - egyikünknek sincs jogsija. Bár sejtettem, hogy nem lesz olcsó, elkezdtem buszos kirándulásokat nézegetni. Sokáig keresgéltem, hátha találok olcsóbbat, de rájöttem, hogy nem fogok, úgyhogy az Evan Evans Tours Windsor Castle, Stonehenge & Oxford túráját választottuk.

8.45-kor indult a kirándulás a Victoria Coach Stationről. Volt egy kis izgalom, mert fox elfelejtette kinyomtatni a jegyeket, és a honlap szerint az gáz, pláne hogy nem az ő kártyájával lett fizetve, mert elvileg amelyik bankkártyával fizetsz, annak nálad kell lennie, de végül elég volt telefonon bemutatni és senkit nem érdekelt, ki fizetett. A tourist guide egy fiatal portugál lány volt, kedves volt és vicces, ahogy a saját viccein nevetett. Azon meglepődtem, hogy kétnyelvű a túra, az infókat nem csak angolul, spanyolul is elmondta - sokan voltak, akik elsősorban azt hallgatták. Természetesen volt néhány idegesítő alak, de hagyjuk is, szívesen ledobtam volna például a buszról a folyton krákogó, orrszívogató férfit. Kaptunk headsetet, azon tudtuk hallgatni az infókat, ha éppen csordában vonultunk valamelyik helyszínen. 

Windsor

Windsorral kezdtünk. Már maga a település is végtelenül bájos, már amennyit láttunk belőle. Mekkora menőség lehet egy olyan helyen lakni, ahol a város közepén egy konkrét várkastély van? A várhoz a bemenetel nem laza, rendes security checken estünk át fémdetektoros kapuval, mint a reptéren. Nem csoda, a vár a királyi család rezidenciája, a Queen gyakran tölti hétvégéit ott, vannak turisták elől elzárt termek pont emiatt, plusz kis házacskákban a személyzet is a várban él. Kaptunk audio guide-ot, de az időnk kevés volt ahhoz, hogy végighallgassuk. Próbáltuk a legfontosabb látnivalókat megtalálni és azokat megnézni. A Szt. György-kápolna csak maga megérdemelt volna másfél órát. Végigszaladtunk a Queen Mary's Dolls' House-on, nagyon cuki volt, aztán a nekiindultunk a State Apartments-nek, de félúton pánikszerűen kezdtünk gyorsítani a tempón, mert fogalmunk se volt, milyen hosszú, haladni meg csak egy irányba lehetett, nekünk meg indulnunk kellett lassan a buszhoz. Ez a baj ezekkel a szervezett kirándulásokkal, hogy rohanás az egész. A State Apartmens hatalmas, tele festményekkel és elképesztően pompázatos szobákkal és termekkel, el lehetett volna tölteni egy napot a bejárásával. Fotózni bent nem lehetett. 

Mint a mesékben

 

A háttérben közeledik az őrség

Mielőtt rámszóltak, hogy ne fotózzak

Karácsonyi hangulat

Stonehenge

Nyilván voltak olyan kedves útitársak, akik basztak visszaérni a megbeszélt időpontra a buszhoz, úgyhogy várni kellett rájuk. A tourist guide volt a leglazább, egy idő után közölte, hogy ha nem érnek oda 5 percen belül, akkor elindulunk nélkülük. Végül nem hagytunk ott senkit, és útba vettük Stonehenge-t. Alig vártam, hogy megérkezzünk, nekem ez volt a nap abszolút csúcsa. Stonehenge nekem olyan, mint másoknak Disneyland. Annyira, de annyira látni akartam a köveket, amiket sokezer éve húztak fel - hogy kik, miért és hogyan, arról csak sejtésünk van. Igazi kultikus hely, abszolút bakancslista teteje. 

Voltak, akik szóltak, hogy csalódás lesz, mert kicsi és nem nagy durranás és nem lehet közel menni. Nekem hatalmas élmény volt, szerintem egyáltalán nem kicsi, és elég közel lehetett menni hozzá. 

A látogatóközpontban kezdtünk. Újabb audio guide-ot kaptunk, majd felpattantunk az érkező kisbuszra, ami elvisz a kövekig. Sétálni is lehet, de  nem volt idő rá. Pár perc utazás után már ott is voltunk. Elmondhatatlan érzés volt, most is belebizsergek, ha rágondolok, hogy én ott voltam. 

fox nem tudja, hogy what's the meaning

és én se. btw látszik, hogy elég közel mehettem

kövek!

Kb. annyi időnk volt, hogy egyszer körbejárjuk, meghallgassuk közben az audio guide-ot nagyjából, aztán rohanhattunk is vissza. Ebben az esetben annyiból nem bántam, mert elkezdett szakadni az eső, a buszban legalább nem áztunk. A látogató központ shopjában még vettünk egy hűtőmágnest, az ottani kiállításba belenéztünk, de nem tudtuk végignézni azt se. Őszintén remélem, hogy eljutok még ide, mert nem néztem meg mindent, amit szerettem volna.  Sőt.

Oxford

A stonehenge-i eső eredménye egy hatalmas szivárvány volt, amit már a buszból láttunk, úton Oxford felé. A buszon következett a kirándulás legrosszabb része: a guide-unk kitalálta, hogy mindenki mesélje el, honnan jött, persze mindegyik országra tudott valamit reagálni - Budapest szerinte szép, és Magyarországon hidegebb a tél, mint Angliában. Nem volt rossz játék végighallgatni, milyen sokféle az utazóközönség, de utálom a kötelező beszélgetéseket.

Sötétben értünk Oxfordba. A busz leparkolt, mi pedig megindultunk csapatosan a belvárosba. Ez volt az egész nap legkevésbé élvezetes része: tényleg csak átrohantunk a látnivalókon, leginkább kivilágított ablakokon leskelődtünk be, és láthatóan zavartuk a helyieket - nem egy útitárs állt neki az út közepén fotózni, elállni mások útját, leszorítani embereket a járdáról, gázok voltak. Be nem mentünk sehova, fél óra elteltével kaptunk 3/4 óra szabadidőt.

Egy csipetnyi roxforti plafon. Tényleg, forgattak itt.

Míg mások elindultak bevásárolni meg enni, mi rohamléptekkel vettük célba a buszt. Pontosabban nem is a buszt, csak az nem messze parkolt a legendás The Eagle and Childtól. A The Eagle and Child olyan hely, ahol Tolkien és C.S.Lewis szívesen múlatta az idejét, úgyhogy mindenképpen le akartuk róni a tiszteletünket és meginni ott egy pint sört.   

 

A küldetést sikeresen teljesítettük.

Mekkora menőség gondor university pulcsiban beülni a the eagle and childba?

És lubickoltunk a hangulatban.

Ha esetleg valaki nem tudná.

Egyébként tényleg hangulatos hely, nagyon tetszett az elrendezés, a bútorok, sok kis termecske, és a sok-sok Tolkienhez köthető rajz, plakát és felirat. Nekem a sör is ízlett. 

Ezek után tökéletesen elégedetten szálltunk fel a buszra. Mi láttuk a lényeget.

És ha ez nem lenne elég, a hazaúton láttam egy tardist egy épület tetején. És már Londonban a rengeteg villódzó fényt, ami az übergiga karácsonyi vásárt, a Winter Wonderland-et jelezte - ami nem mellesleg a következő napi programunk volt. 

Fáradtan értünk haza, és még elalvás előtt is tüncögtem, hogy én Stonehenge-nél jártam. Bakancslista első pont pipa. (Az új első pont most már az, hogy úgy menjek el Stonehenge-be, hogy bemegyek a kőkör közepébe.)

Jajj Liza

Megnéztük a Liza, a rókatündért. Sokan lelkesen ajánlották, így talán túl nagy elvárásokkal vágtam neki. Hát. Summázva a véleményem: egy bazinagy háááát. 

Tudom, tudom, mindenkinek nagyon bejött, a magyar Amelie, tök egyedi meg izgalmas meg látványos és bájos. Bájosnak bájos, de annyira borzalmasan túltoltan bájos, hogy nekem némelyik jelenet fizikai fájdalmat okozott, és legszívesebben megmarkoltam volna Liza copfját és közelebbi kapcsoltba hoztam volna a fallal. Gyűlölöm, egyszerűen rosszul vagyok az olyan karakterektől, akik annnyira, de annnnnyire naivak és ártatlanok, hogy azt nem lehet máshogy érzékeltetni, mint hogy nem képesek egy értelmes mondatot kinyögni, csak nyökögnek és nem válaszolnak, ha hozzájuk szólnak, sőt, ha lehet, inkább el is sírják magukat. És lehetőleg sikerült az egész életüket úgy leélni, hogy férfi nem ért hozzájuk, ellenben egyetlen életcéljuk az igaz szerelem megtalálása, ami csakis úgy történhet meg, ahogy a szerelmes regényekben meg van írva - Liza esetében szó szerint. És ha már képbe kerül valaki, akkor baszki nem válogat, akármilyen ocsmány, gusztustalan ember számításba jöhet, mert ki tudja, hátha ő az igazi - tök mindegy, hogy zabagép, szekrénybebújkáló nyomi, nőcsábász kamugép, tökmindegy, mert sose lehet tudni, egy próbát megér. És bár Liza amúgy folyamatosan csóró, munkát nem keres, csak a szerelmet. Gratulálok.

Számomra annyira bosszantóak ezek az igénytelenségek, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni őket és élvezni a filmet. Az olcsó megoldásokon meg egyenesen felhúztam magam: a film vége felé a hörgő-recsegő kávégép poénját egyáltalán nem tudtam viccesnek tartani. Az se egyértelmű számomra, hogy most akkor Liza tényleg rókatündér volt-e? Hiszen minden halálesetet Tomy Tani okozott, és hiába tört meg az átok, továbbra is ott rohadékoskodott Liza körül. Tomy Tani lelepleződése is olyan fura volt: ha az egész filmen keresztül végig tudod, hogy ő a főgeci, nem lepődsz meg, amikor kiderült, hogy konkrétan ő a halál. Ja és természetesen mindig kell egy kurvaanyázós karakter, aki lehetőleg rendőr, mert minden magyar filmben van egy. Annyira eredeti...

Ami viszont nagyon tetszett, az maga a szetting. A környezet, amiben a sztori játszódott, zseniális volt, folyamatosan lestem a kis apróságokat, amik élővé tették. Tényleg valahogy így nézhetett volna ki Magyarország, ha nincs szocializmus. A Mekkburger hangosbemondója csodálatos volt, sírtam rajta. :D Liza fehér ruhája és csizmája szintén mesés, azóta csorgatom a nyálam egy ilyen szett után. A zenék kifejezetten tetszettek, ja és a finn country, igen, igen, igen! 

Ha pontozni kéne 10/6-ra értékelném, mert bár távol áll tőlem ez a fajta nyálparádé, alapvetően örülök, hogy egyáltalán született ilyen magyar film, kategóriájában tényleg izgalmas újdonság.

2015

Húha. Ez a 2015 egy eléggé rendben levő év volt. Sőt. Sok szempontból mérföldkő volt, most kezdődött el igazán a fiatal felnőttségem. 

2015-ben

• elkezdtem igazi felnőttmunkát dolgozni. Igaz, a karrierem nem arra ível éppen, amerre szeretném, rajta vagyok, hogy ez megváltozzon. 
• olyan kollégáim voltak, akiket őszintén örülök, hogy megismerhettem.
• eljutottam minden tervezett programra és helyre, semmit nem kellett lemondanom a munka miatt, még a nyaralások és a tábor is összejöttek.
• sokat utaztam belföldön és külföldön is: pécsi medvehagymázás, Aggtelek, Csesznek, Drage, Csábrág, London, Stonehenge, Oxford, Windsor, Prága, zseniális volt mind.
• eljutottam MTT táborba és szerveztem is. Sőt, utolsó nap az én ébresztőmre kelt a nép. És műhelyt is vezettem, pedig nagyon féltem tőle - felesleges volt. 
• végigvittük a TK-t, de az új évadra nem pályáztunk. Elfáradt a csapat szerintem, pedig jók voltunk. 
• volt a farsang is, ahol megcsavardíjazódtam. ^_^
• elkezdtem többet mozogni: vettem egy rollert, amit azóta rendszeresen használok, valamint elkezdtem rúdtáncolni, plusz néha futni is elmentem. 
• életemben először adtam vért.
• folytattam az iskolát, amit 2016-ben befejezek, ha minden jól alakul.
• esküvői tanú voltam. És ha jól számolom, 3 esküvőn voltam összesen.
• végre megengedhettem magamnak olyan dolgokat, amiket egyetemistaként nem - elég jó dolog, ha az embernek van fizetése. 
• beszereztem az Asimov összest. 10 éves álom vált valóra.
• a lányokkal tartottuk magunkat a heti egy kamarához/görzenálhoz, és ott vagyunk egymásnak jóban és rosszban is. Hihetetlenül megnyugtató érzés.
• volt disney nézés a peterdy utcában. <3 Végre láttam a Herkulest!
• kétszer is találkoztam Ralival és Karellel! 
• jártam a londoni, a budapesti és a prágai karácsonyi vásárban is. ^_^
• ha csak egy napra is, de voltam Szigeten. És láttam Marinát. 
• a doctor who végre megint jó sorozat lett. 
• a párkapcsolatom még mindig zseniális.

Igazából azzal akartam zárni ezt a bejegyzést, hogy 2015 mennyire jó év volt, sőt, az eddigi legjobb, de tavaly is ugyanezt írtam. :D Valószínűleg nem véletlenül, hiszen egyre jobban érzem magam és egyre inkább kezdem felfedezni, mit is akarok az élettől.

2014 leginkább a párkapcsolatról szólt, hiszen akkor lettünk egy pár foxszal és akkor ütött be az első igazi shitstorm. Ha gyenge lett volna a kapcsolatunk, akkor biztosan nem éljük túl, de bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt és komolyan is gondoljuk. 2015 a munka és utazások éve volt, és borzasztóan élveztem, mert utazni imádok, és a munka is rendszert hoz az életembe, nem mellesleg bevételt is, és nagyrészt élveztem is. 

2016-ra szakmai sikereket kívánok magamnak. Hogy sikerüljön mindkét vizsgám és olyan területen találjak munkát, amit megálmodtam magamnak. És hogy tényleg elkezdjek rendszeresen futni.  És hogy ami jó, az maradjon minden annyira király, mind most.

London - day 02

Viszonylag sokáig aludtunk, ami nem meglepő, hiszen az előző nap igencsak fárasztó volt a korán keléssel, repüléssel és késői lefekvéssel. Próbáltuk kipihenni magunkat, hogy a városnézésre frissek legyünk. 

Vonattal indultunk Wallingtonból, de előtte lőttem pár képet a helyi templomról.  Bájos.

Metróval mentünk az Embankmentre (elképesztő, mennyire kicsik a metrókocsik. Szinte féltem, hogy beverem a fejem.), majd kis séta után értünk a Trafalgar square-re. Nagyon nem tudtam, mire számítsak, de valahogy nagyobbnak képzeltem.

Indokolatlan lócsontváz a tér sarkán, a nyakán masni

Még a metró kijáratánál nekiálltunk tervezni, merre menjünk, mikor odalépett egy kedves turistguideszerű srác, aki a kezünkbe nyomott egy térképet és elirányított minket a helyes irányba, mindezt tök ingyen. Ezt a térképet követtük, amikor tettünk egy sétát a környéken.

St Martin-in-the-fields

 Hamar belebotlottunk egy kis karácsonyi vásárba.

Majestic reindeer

Naplemente.

Igen epic.

A Temze partján folytattuk a sétát. Jó előre kinéztem a Cleopatra's Needle-t, mint kötelezően megnézendő látványosságot. I.e. 1450 körül készítették, és már akkor ezeréves volt, amikor Kleopátra a Caesariumba szállíttatta. Az egyiptomi obeliszk ajándékként érkezett Londonba 1878-ban, bár már 1819 óta várt arra Alexandriában, hogy végre elszállításra kerüljön. A párja New Yorkban van, valamint Párizsban is van egy needle, de annak a párja a mai napig Luxorban áll.

A tű.

A folyóparton sétáltunk tovább, hamar egy vonalba kerültünk a London Eye-jal.

Innen pedig egy köpés az Elizabeth Tower és a Big Ben.

Az Elizabeth Tower személyesen.

Bár már fáradtak voltunk, nagyon bánatos lettem volna, ha a Tower kimarad a túrából, úgyhogy elmetróztunk a Tower Hillig, ahonnan elsétáltunk a Tower Bridge-hez.

Bizonyíték: tényleg ott voltam :D

 A következő állomás a temzeparti séta után a Monument volt, ami 1666-os nagy londoni tűznek állít emléket.

Monument

311 lépcsőfokot kell megmászni a tetejéig. Mi sajnos kihagytuk ezt a lehetőséget, zárva volt már, mire odaértünk, de biztos nagyon pazar a kilátás.

Úgy döntöttünk, ennyi elég lesz egy napra, fáradtak voltunk már és éhesek. Visszamentünk a Victoria station-re, ettünk egy hamburgert, ittunk egy sört, majd megindultunk hazafele. Próbáltunk időben lefeküdni aludni megint, hiszen másnapra befizettünk egy Windsor-Stonehenge-Oxford buszos kirándulásra.

xmas

A londoni útibeszámolót ezennel megszakítom a kötelező karácsonyos poszttal.

Azt nem szeretem a karácsonyban, hogy egész évben erre várok, aztán úgy elrohannak az ünnepek, hogy jaj. December eleje óta tűkön ültem, ajándékokat terveztem, próbáltam kitalálni, ki minek örülne, aztán olyan hirtelen véget ért az egész, mintha meg se történt volna. A szenteste egész jól sikerült, a vacsora finom volt, az ajándékok menők, széttársasoztuk az agyunkat és sokat nevettünk. A rokonlátogatás kicsit laposra sikeredett, nem volt annyi kedvem hozzá, mint tavaly, fox is hiányzott, de összességében egyébként jó volt az is. 

A hajam vörös újra, néha elkap a gimis nosztalgia, ha meglátom magam a tükörben. 

Kaptam karácsonyi sms-eket, tökre meglepődtem, mert már nem divat, de örültem is persze. 

Úgy tűnik, az idei karácsony slágerajándéka a felnőttszínező, most már van kettő is. Nem bánom egy cseppet se, csak nehéz rászánni magam, hogy tényleg leüljek és semmi másra ne koncentráljak, csak a színezésre. Stresszoldónak tökéletes. 

A karácsonyi Prága gyönyörű. Christmas marketek mindenütt, trdelnik, mulled wine, éneklő karácsonyfa a starometske námestin, fenyőágak, sült gesztenye, fények és díszek hada. Meg egy fox, akinek lehet a kezét fogni és együtt sétálni a forgatagban. Plusz egy Ralitsa&Karel páros, akikkel teljes az ünnep.

London - day 01

London. Régen nem vonzott egyáltalán. Ha hallottam, hogy valamelyik ismerős arra járt, tudomásul vettem, de sosem alakult ki bennem a vágy, hogy odamenjek. Aztán pár hónapja foxszal kitaláltuk, hogy ha már egyszer van ott rokonság, akik szívesen látnak, én meg nem voltam még, és végülis ha nagyon akarjuk, anyagilag is belefér, meglehetősen impulzív módon gyorsan vettünk is repjegyeket, nehogy meggondoljuk magunkat. És milyen jól tettük! 

Repülés előtt természetesen rajtam volt minden para, amit csak el lehet képzelni. Repültem már 2 éve, akkor is ügyesen kizártam magam a transzferből és benne volt a pakliban, hogy nem jutok vissza és ott maradok Bécsben egy telefonnal és egy szál cigarettával, míg az útitársaim Moszkva felé tartanak és leintegetnek nekem a gépből. Bíztam benne, hogy tán nem leszek olyan figyelmetlen, hogy hasonló történjen velem, meg most nem kellett átszállni, ezzel is csökkent a veszélyfaktor. Nem is volt semmi gond, időben kiértünk Ferihegyre, csomag lead, security check, utolsó kávé felszállás előtt, boarding, aztán már azon kaptam magam, hogy szétmorzsolom fox kezét az idegességtől, mert már gyorsulunk és mindjárt emelkedünk. Rájöttem, hogy az a pár pillanat, amíg a gép elemelkedik a földtől, mennyire zseniálisan király adrenalinlöket, lennék függő, ha nem fosnék előtte minden egyes alkalommal. 

Hajnali kilátás

A repülőúton pont az a vicces, amikor elfelejted, hogy éppen kilométerekkel a föld felett repülsz és elkezdesz unatkozni. Aztán néha kinézel, és ilyeneket látsz, mint a fenti fotó. 

Minden probléma nélkül landoltunk Stansteden, szitált az eső. Átestünk mi is a kötelező procedúrán, a határellenőr ősz férfiember jól ki is faggatott, hogy honnan jöttem és meddig maradok és hova megyek és most vagyok-e először Angliában, mint valami vallatáson. Feltételezem kedveskedni akart, én mégis attól féltem, hogy rosszat mondok, aztán hazaküld. 

A reptérről Londonba bejutni megint kalandos volt, botor módon a buszozást választottuk, de teljes volt a káosz. Nem jöttek a buszok, mert nem jutottak vissza a városból, ahol dugó volt, de vissza lehetett váltani a jegyet. Mire sorrakerültünk volna jegyvisszaváltásra, kiderült, hogy mégis jött egy busz, csak nem a Victoria steetre, ahova eredetileg mentünk volna, hanem máshova, de úgy voltunk vele, hogy tökmindegy, legyünk már Londonban, oszt jó lesz, ott már van metró mindenhol. Végigzötykölődtünk szűk egy órát egy kellemesen húgyszagú buszon (nesze neked fejenként 13 font), aztán hirtelen London. 

Legutóbb akkor kapott el ennyire a kulturális sokk, amikor az erasmus elején megérkeztem Prágába full egyedül egy bőrönddel, és azt se tudtam, ki vagyok, hol, és mit kéne csinálnom. Most is elég elveszettnek éreztem magam az első napon: a tömegközlekedés egy hatalmas káosznak tűnt, az oyster card feltöltési módjai egy soklépcsős rejtély, ezer átszállás, mindezt úgy, hogy aludtam vagy 3 órát és még magamhoz se tértem. Azt konstatáltam, hogy amúgy nagyon szép minden. Egy kávé kicsit helyrerakott fox ismerősével, aztán megint mélységes összezavarodottságba süllyedtem, amikor a külvárosi vonaton szerencsétlenkedtünk, mert kiderült, hogy amúgy mégse áll meg ott, ahol kéne, hiába van kiírva rá. Mindegy, megérkeztünk Wallingtonba, lepakoltunk, és első utunk egy helyes kis kajáldába vezetett, hogy megtudjam, mi az a full english breakfast. Megtudtam.

Nyamm.

És a tejes tea se borzasztó.

Rövid pihenés után este még bevonatoztunk a városba és cidereztünk a King's Crosson. A cider nagyon finom volt, az meg eléggé tetszik, hogy pintben mérik és rendesen tele van a korsó. :)

Magunkhoz képest így is jól bírtuk, de az utolsó vonatok egyikével visszacsordogáltunk Wallingtonba.  Kellett az energia a másnapi városnézéshez, amiről majd a következő bejegyzésben mesélek.
 

26

Hűha. Fura, hogy a tavalyi szülinapom az elfeledettség átéléséről szólt, idén viszont mintha tényleg minden körülöttem forogna. (jessz!) Ennyi köszöntést, kedves szót, apróságot nem is tudom, kaptam-e valaha. A szülinapi bulimat én szerveztem le, laza iszogatás a kolibüfében a legkedvesebb barátaimmal, ennél jobbat nem tudok elképzelni. :) Megintcsak nagyon hálás vagyok a csodálatos barátaimért. 

Most van először, hogy nincs freak out, csendes megnyugvással fogadom az éveim számának gyarapodását. Pedig most már tényleg közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz. Mégse vagyok kibukva. Jó, foxnak néha vinnyogok, hogy "úristen, de öreg vagyok", de már nem tudok igazán kiakadni. Ilyen jó dolgom nem nagyon volt még az életben, mint mostanában, a jelenleg nem túl motiváló munkámat leszámítva eléggé rendben van minden. Boldog vagyok és pont. Az évek száma meg csak nőni fog, tenni ellene nem lehet, akkor már inkább koncentrálok arra, hogy minél mélyebben tudatosítsam magamban, hogy nekem most nagyon jó. 

Mert tényleg nagyon jó.